1. rész
Az egész régen kezdődött...nagyon régen. A GOTT még éppenhogy megalakult. Feladatához szüksége volt különleges egységekre, és mi lehet egyszerűbb, minthogy ő maga alkossa meg őket? Semmi. Csakhogy senki sem törődött azzal, emberi lényeket alakítanak. Hogy létrehoznak valami olyat, aminek sohasem szabadott volna léteznie. Az örökkévalóság a szellemnek szól, de nem az emberi szellemnek. Nem az egyénnek. Az Egyénnek,akinek vannak érzései.
_______________
-Készen vagyunk.
-Ja, nem volt nehéz. Szólok hogy hozhatják a takarítócsoportokat.-Dvergr a kommunikátora után nyúlt.
-Siess, menjünk!-Alv a hajó felé vette útját.-Mielőbb hagyjuk el ezt az átkozott bolyót. Egy percig se akarok itt maradni....
-Egy perc.
Dvergr leült, hogy kifújja magát. Jól megfuttatták őket. Kemény harc volt, de nem akart szólni. Alv szerint sokat panaszkodott, és kevés volt az önbizalma. Persze, Alvnak keményebb volt az élete, mint neki, ezért nem akarta vele összerúgni a port... Csalódott volt. A füles, hogy a biztosítók itt rendezték volna be egy bázisukat, téves volt. Igaz, találtak néhány szökött rabot és bűnözőt, de egyet sem sikerült elfogniuk élve, és akkor mit számít az egész? Adatokat nyertek, amiket a GOTT minden esély szerint már úgyis tud, csak őket, az ügynököket nem ártják ebbe bele soha.
Dühös volt: a Gott szavára ugraniuk kellett, de mi értelme volt?! A társának is ez járt a fejében. Egy apró-és ráadásul kétes hitelű- üzenet miatt nekik kellett mindent kockáztatni: kezébe adták a pillanatnyi felelősséget, hogy amint megmentett millió embert, visszarendeljék a következő krízisre várva. Tenni- önfejűen, parancs nélkül, pusztán az elv miatt- sohasem szabadott. Eclips pedig -ami az élet-halál kérdéseket illeti- csak úgy szórta az embereit a különböző, talán nem is a hatáskörébe tartozó feladatokra. Neki, az ügynöknek pedig Eclips szavára ugrania kell a küldetésbe-talán legközelebb a halálba.
_________
Alv kilépett a zuhany alól. A tükör előtt megállt- egészen szánalomra méltónak látta magát. Világoskék haja ázottan csüngött macskaszemébe, amely tompa fénnyel ragyogott. Furcsán idegennek találta magát. Kinyújtotta kezét, közelebb hajolt: a tükörbeli alak követte mozdulatait. Lehajtotta fejét, majd megrázta.
-Nem. Nem fogsz bedilizni. -Már önnmagának is hazudik, tudta jól. Öregszik. Nem látszott rajta, de érezte a csontjaiban, jobban mondva... érezte a lelkében - ott lappangott benne a gondolat, és ha leheveredett, ez, mint foszlott szál, sejtelmesen bukkant elő a tökéletesnek hitt selymen.
A következő napokban újra az irodában kellett megjelenniük. Eclips kidobott eléjük egy aktát, mire Alv felvonta a szemöldökét:
-Megint egy újabb?
-Talált. Feladatotok beépülni a biztosítók közé, és most újra találtunk egy-két hasznos helyet.
-Mit tegyünk?-kérdezte Dvergr.
-Épüljetek be, és belülről bomlasszátok fel a szervezetet.
-Hogyan?
-Egy szállítóhajóra teszünk benneteket, amelyre 3 olyan életfogytiglanost szerveztünk, akik mindhárman potenciális célpontok. Így együtt biztosan meg próbálják őket szöktetni. A többi rab nem érdekes, de ennek a háromnak megtaláljátok az aktáját. Segítsetek a biztosítóknak a szöktetésben, és bennt vagytok.
-Ez nem lesz egyszerű...
-Ha kell, öljetek, de csak végső esetben.-Eclips hangja aggodalmasan csengett. Dvergr elbizonytalanodott:
-Nem alantas ez egy kicsit a GOTThoz?-Eclips sóhajtott. -A beépüléssel az összes biztosítót elkaphatjuk. Én sem értettem teljesen egyet az ötlettel, de belső működéssel sokkal több mindent elérünk, és az egyetlen kérdés, amit szem előtt tartok, a hatékonyság. Vigyázzatok. A gép a Faunusról megy a Svarogra, 5 nap múlva. Nem kaptok kísérőt, őrként kerültök fel. Az irataitokat vegyétek át Mercreditől kifelé menet.. Sok szerencsét.
-Nem gondolja, hogy ez egy kicsit sok? -villant meg Alv szeme. -Nem kellene néha körülnéznie, hogy mi történik? Nap mint nap rohangálunk értük, a fél galaxison keresztülmentünk már, de semmi eredménye nincs. Hónapok teltek el, és egyre óvatosabbak. Ezt nem lehet úgy, hogy odamegyünk, majdcsak beépülünk, és hopp, az első bázison bennvagyok a fő-fő-fő számítógépben! Életemben nem láttam még ilyet. Minden technika, amit használnak! Ha annyira el kell őket kapni, ne őket üldözzük, hanem sitteljük le a sajátjaink körül azokat, akik tudják, hogy mi folyik itt!
-Ha arra gondolsz, hogy csak nézzük a fogolyszökéseket, és köztiszteletben álló bankbirodalmak igazgatóit és elismert politikusokat zaklassunk, nem, nem gondolom, hogy sok. Az egyiket kötelességünk megakadályozni, a másikat pedig a GOTT fizetné meg, de azonnal, mi több, minden alap nélkül.
-Nem arról beszélek, hogy tétlenül ülünk, hanem hogy kiderítjük, mi van a háttérben! Terroristák egymás után! A droidlopások! Fegyver és robbanószerszállítmányok eltűnése! ...
-És ezeket mind el kellett volna kapnotok, Alv!
-Igen? Csak sajnos a drágalátos főnökasszony nem képes rájönni, milyen nehéz helyzeteket teremt elő saját maga! Én azt akarom, keressük meg az összekötő szálakat, és jöjjük végre rá, mi folyik itt valójában!
-Ne húzd fel magad....-próbálta csitítani Dvergr.
-Ne pisszegj, Dver! Nem tűröm, hogy játsszanak az életemmel!
-Úgy beszélsz, mintha nem kaphatnál másik testet.
-És ha egyszer késő lesz?!
-Nem úgy ismerlek, mint aki könnyen adja az életét. De ha kudarcot vallasz, akkor élesztünk egy új Alvot. Ha úgy vesszük, továbbélsz.
-Hát éppen ez az! Nem veszitek észre, hogyan dobálóztok velünk? Egy meghal, á, nem számít, csinálok egy másikat!-Eclips szótlanul nézte Alv dühöngéseit. A lány pedig folytatta, és ömlött belőle mindaz, amit oly hosszú éveken keresztül nem mondhatott ki.... - Persze, nem számít, velem aztán lehet bármit csinálni, úgyis régi lejárat vagyok! Majd kijön az új széria, Eclips! Mi is lesz abban? Feleselésgátló, mint szériatartozék? Beépített kávéautomata?! -Ömlött és ömlött belőle a szó. Sokáig dühöngött- nem is lehetett leállítani.
Mikor befejezte, zihált, mint aki kilométereket futott. Eclips szótlanul nézte: ugyanúgy, ahogy szótlanul nézte amíg az előbb az az arcába ordított. Egy idő múltán mégis megszólalt:
-Sajnálom, Alv, de te akkor is a GOTT szolgálatára lettél tervezve, mint az összes többi Ász is. Kötelességed, és kész. Ismered a mondást, nem? szokj meg vagy... D parancs, választhatsz. -hallgatott.- Így elég egyértelmúű, nem? És akkor már nagy a különbség a hozzáállásotokban: Eclairék például....
-Köpök Eclairre! Buta kis csitri....-De Eclips folytatta, mintha semmit se hallott volna belőle:
-....például viccnek veszik az egészet és megőrzik a mosolyukat. Nem töprengenek, ami igen megkönnyíti a dolgukat. Nem akarnak mindent tudni,-legalábbis eddig még nem merült fel bennük a múlt irányti érdeklődés. Nem töprengenek, érted, Alv? ....Elmehettek. Készüljetek, mert most végleg elkaphatjátok a biztosítókat.
_____________
Tom kék szemű volt, fekete hajú, és folyton vigyorgott. Az egyetlen dolog, amiért szerette a munkáját- a pénz volt. Meg egy kicsit az izgalom. Fortély, intrikák... Aznap szálltak fel a Faunusról. Az irányítóteremben ült, és a rendszert ellenőrizte. Foglyok a cellákban, oké.... Áramellátás, üzemanyag,....
-Szolgálatra jelentkezünk, parancsnokhelyettes.-Szólalt meg 2 női hang.
Mr. Moore végignézett rajtuk: az egyik kék, a másik rózsaszín hajú volt. A kék hajú nőnek szép zöld szemei voltak, szikár volt, ám edzett. A másik nő alacsonyabb volt, lágyabb, finomabb.
-Új emberek? Mi a nevetek?
-Alicia Brown vagyok, a társam Mary Loisette. -szólalt meg a kék. Szokványos, nem éppen remekbe szabott egyenruhájukban is olyan mereven tartották magukat, mint a hivatásos katonák. -Túl jók ide- szólalt meg benne a gondolat. Megmutatta nekik körletüket, végigvette velük az általános rendszabályokat és a kezükbe nyomta az általános újonc-mappát.-Dobják le magukat, az éjjel nem számítunk önökre. Holnap reggel őrszolgálatra jelentkeznek az A5-ös szektorban.
-Értettük, parancsnokhelyettes.
-Leléphetnek.
Alvék szobájában -hála az égnek együtt osztották be őket- még sokáig égett a villany. Nem tudtak és nem is akartak aludni: csak néztek a semmibe, időnkénti rövid kérdések és feleletek között. Dvergr volt az, aki végül megpróbált a társába lelket verni:
-Nem kellene annyit gondolkodnod a múlton, Alv, tényleg. Meg kellene próbálnunk élvezni a helyzetünket. -bátorítóan társára mosolygott.
-Ugyan, ne gyere nekem ezzel az ostoba szöveggel. Csak arra kellünk, hogy elvégezzük a piszkos munkákat. Semmi másra, senkinek se kellünk. Ha már fecsegni akarsz, arról tedd, mit találtál a személyzet aktájában.
-Átnéztem, de semmi különös. Vannak tényleg magasan képzett emberek az őrszolgálatokban, néhány erősebb fegyveres, de azon kívül semmi extra. A személyzetben nincs egy darab se, akinek legalább egy nagyobb szerepe lett volna valamilyen akcióban.
-Tehát ez vakvágány. És a parancsnok?
-Az a Moore? Semmi. Az aktája szerint semmi különleges sincs benne, nulla kapcsolatok.
-Nagyon jó, Eclips meg dühöng amiért nem tudjuk elkapni a biztosítókat, mikor a szál efelőli végéről semmi támpontunk nincs ellenük.
-Inkább te dühöngtél, a főnökasszony csak nézte.
-Na igen, a drágalátos igazgatóasszony még arra se méltat, hogy szóbaálljon velem. Látod, Dvergr? Megmondtam már ezerszer: nem kezel emberként. Számára csak munkaeszközök vagyunk, nem érted? Ha nem lesz munkánk, senkinek se kellünk majd. Semmire, és senkinek se.
-Ne légy már ilyen borongós! Jó néhány hete tart már a morgolódásod. Meg kell próbálnod pozitívan állni a dolgokhoz.
-Dvergr, fáradt vagyok. Hagyj békén ezekkel.
A valóságban még sokáig nem bírta lehunyni a szemét, álmatlanul forgolódott, az éjszakája nyugtalanul telt. Nem tudta megválaszolni a kérdéseket, amelyeket önnön magának tett fel, s amelyek dübörögve hajtogatták a maguk igazát. Csak hajnalban tudott aludni térni, álmában pedig Eclips egy sziklaszirtről lökte őt a feneketlen mélybe.
|